Hűtéstechnika

VÍZPORLASZTÁS - Hűtéstechnika

A MASTERKOOL, kültéren is hasznos, vízporlasztásos hűtéstechnika berendezésnek a lelke a magas nyomású szivattyú, mely 100 bar nyomáson működteti rendszereinket. A nagy nyomással szállított víz speciális tervezésű ködképző szórófejeken (fúvóka) keresztül kerül a kültérbe, így keletkezik a rendkívül finomra porlasztott vízpára, amely egészen pici (4 micron) nagyságú vízcseppekből áll. A hűtéstechnika rendszer által keletkezett párától, akármennyire hihetetlen számunkra, de abszolút nem leszünk vizesek, kizárólag a friss és hűvös levegőt fogjunk érezni.

A hűtéstechnika folyamat menete a mellékelt ábra szerint a következő:

A nagynyomású kompresszor, amit a vezetékes hálózati vízre csatlakoztatunk és elektromos áram alá helyezünk, az elektromos motor és nagynyomású pumpa segítségével, a 2-6 bar nyomású hálózati vizet 70-100 bar nyomásra fokozza. Ezt követően, a már nagy nyomáson folyó víz a magasnyomású csöveken, tömlőkön folyik tovább a beporlasztást végző fúvókák felé. A nagynyomású csöveket, amennyiben több helyre, vagy nagyobb területen szeretnénk párahűtést kiépíteni, úgynevezett T-idommal, vagyis egy elosztóval toldjuk meg és vezetjük a kívánt helyre. Ventilátoros vízporlasztásos hűtés esetén a páraködöt képző fúvókákat egy fúvókatartó gyűrűn (Ring) helyezzük el, így a ventilátor centrifugális mozgásával együttesen valósul meg a vízporlasztásos hűtéstechnika. A folyamat végén létrejövő porlasztott vízcseppek mérete rendkívül apró, melyet mikronban mérünk, ami a milliméter ezred része.

A vízpára a levegőbe kerülve azonnal elpárolog, s a ködhűtés eredményeképpen az adott terület levegőjének hőmérséklete 5-15°C-al csökken. A hűtéstechnika növeli a páratartalmat, a nagy nyári melegben kellemes mikroklímát teremt. Mindemellett rovartaszító, szagtalanító és pormegkötő tulajdonsággal rendelkezik, mely utóbbi jótékony hatással van az allergiás panaszokkal rendelkezőkre. A kellő pártartalommal ellátott levegőben könnyebbé válik a légzés, hiszen a hűtés rendszer az apró polleneket is megköti. Hűtéstechnikánk környezetbarát technológia felhasználásával, energiatakarékosan működnek, természetes módon hűsítenek.

A szabadtéri, vagy kültéri hűtés, mint például a teraszhűtés, az istállóhűtés, a rendezvényhűtés, továbbá beltéri hűtési megoldások, például a klímaelőhűtés, a csarnokhűtés, az evaporatív hűtés és még sorolhatnánk, számtalan helyen igénybe vehető és hasznosítható technológiák, melyekről bővebben az alábbiakban felsorolt felhasználási területeknél írunk.

EVAPORATÍV HŰTÉS - Hűtéstechnika

Az evaporatív avagy adiabatikus hűtési rendszer lényege, hogy a levegő keresztül áramlik egy vízzel átitatott méhsejt kialakítású hűtőpadon, a víz elnyeli a hőt a légkörből, és halmazállapotát vízből gőzzé alakítja – ez az ún. „párologtatás” (párolgás = evaporáció), amely a hőmérséklet csökkenését eredményezi. A kibocsátott levegő hűvös és ködmentes. Ennek eredményeként az evaporatív hűtési rendszer, a légkört az adott területen mintegy 4-15 ºC-kal csökkenti. Használatával hűvösséget, komfortérzetet és frissességet fog érezni. A termék alkalmas beltéri hűtésre és kültéri hűtésre egyaránt. A hűtés, páraköd kibocsátása nélkül valósul meg. A rendszer nagy előnye az energiatakarékosság, hiszen fogyasztása a légkondícionáló berendezések töredéke. A MASTERKOOL ventilátorok és hűtőegységek a legkisebb területektől a korlátlan nagyságú területeken át alkalmazhatóak.

Felhasználási területek:

hutestechnika/evaporativ_hutes sportlétesítmény klimatizálása szálloda, panzió hűtéstechnológia
Étterem, kávézó, cukrászda      Sportlétesítmény, wellness centrum   Szálloda, panzió, üdülőcentrum
rendezvényhűtés állatkert párahűtése autószalonok, pályaudvarok klimatizálása
Szabadtéri események  Strand, vidámpark, állatkert  Autószalonok, pályaudvarok
istálló hűtése gyár, csarnokhűtés rovarmentesítés
Állattenyésztési telepek, lovardák  Gyár, csarnok, szerviz  Rovarmentesítés
esd védelem    
ESD védelem                                                                           

Hűtéstechnológiai berendezéseink, gépeink >>>

Szolgáltatásaink címszavakban:

Borászatok, Borpincék, Csarnok párásítás, Csarnokhűtés, Evaporatív hűtés, Mobil Evaporatív hűtés, Mobil adiabatikus hűtés, Légcsatornázás, Textil alapú légcsatornázás, Faipari párásítás, Frissáru pultok frissentartása, Gyümölcsstand párásítás, Halpultok párásítása, Húspultok párásítása, Étterem, Kávézó, Cukrászda, Teraszhűtés, Mobil hűtés esküvőn, Hűtés rendezvényeken, Hűtőház párásítás, Gyárak hűtése, Csarnok hűtése, Szerelőműhely hűtése, Sportlétesítmény párásítása, Sportlétesítmény hűtése, Wellness hűtés, Strandok hűtése, Vidámpark hűtés, Állatkert hűtés, Szálloda Hűtés, Panzió hűtés, Üdülőcentrum hűtés, Állattenyésztési telepek hűtése, Lovardák hűtése, Sertés telepek hűtése, Baromfi telepek hűtése, Szarvasmarha telepek hűtések, Ipari hűtés, Ipari párásítás, Ipari üzemek párásítása, Istállóhűtés, Istállók hűtése, Klíma előhűtés, Rovarmentesítés, Ködhűtés, Kültéri hűtés bérbe adás, Kültéri hűtés, Kültéri klíma, Látványpárásítás, Léghűtés, Léghűtő berendezések, Légnedvesítés, Légnedvesítő rendszerek, Mobil hűtés bérlés, Mobil klíma bérlés, Mobil klíma, Nyomdaipari párásítás, Papíripari párásítás, Párahűtés a strandokon, Párahűtés, Párakapu, Párásítás betongyártásban, Párásítás, Páratartalom szabályozás, Por- és szagmegkötés, Pormegkötés hulladékfeldolgozóban, Rendezvény klimatizálás, Szabadtéri hűtés, Szagtalanítás, Párakapu megoldás, Teraszhűtés bérlés, Teraszhűtés, Teraszhűtő rendszer bérlés, Teraszklíma, Teraszpárásítás, Textilipari párásítás, Üvegházak párásítása, Fóliaházak párásítása, Kertészetek párásítása, Pálmaházak párásítása, Vízhűtés, Zöldségstand párásítás, Gyümölcsstand párásítás, Kiállítások hűtése - párásítása, ESD védelem, Fúvókák, Fúvóka a párahűtő rendszerben