Autószalonok hűtése, (pályaudvarok)

Sok szalonban (pl.: autószalonok hűtése ), kültéri telephelyi részen, illetve a szervizekben is alkalmazható a MASTERKOOL hűtési és párásítási technológia. Beltérben való alkalmazáskor ki tudjuk váltani a klímaberendezést, ami által emberbarát és hűvös környezetet érhetünk el. A mobil evaporatív hűtéstechnológiával, szalonok, zárt szervizek hőmérsékletét tudjuk kellemesebbé tenni, melyek mobilitásuknak köszönhetően, tetszés szerint, más-más területen is alkalmazhatóak például autószalonok hűtése esetében. A nyári melegben, autóvásárlás közben, az autószalonok helyén, az esetleges kültéri telephelyi részen, a potenciális vásárlók szívesebben időznek a léghűtő rendszer segítségével klímatizált területeken, illetve a munkatársak is nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni a Masterkool hűtési rendszerrel kezelt mikroklímában. Az autószalonok mellett a benzinkutaknál mind a bejárat, mind a kútfejek közti rész autószalonok hűtése igény szerint megoldható. A vízporlasztásos ventilátoros hűtéssel kisebb az esélye a tűzbalesetnek, s mind a vásárlók, mind pedig a dolgozók közérzete javítható, a kültéren is 5-15 oC-os hőmérsékletcsökkenést eredményező professzionális gépekkel. Szervizek esetében, gondot jelent a hagyományos klímás rendszereknél az állandó kapunyitás, mellyel sokkal több energia vész el, s a hőmérséklet sem megfelelő. Hűtési rendszereink, kültéri hűtés, és beltéri hűtés esetén is tökéletesen ellátják klimatizálási és légnedvesítő feladatukat különösebb energiafelhasználás növekedés nélkül. A berendezések kis áramfelvétellel, gazdaságos módon működnek, karbantartásuk egyszerű, szaktudást nem igénylő. Pormegkötő, rovartaszító, és szagtalanító tulajdonságaik miatt is közkedvelt termékek. Allergiás megbetegedésben szenvedők is nyugodtan használhatják, mivel a micron nagyságú vízpára részecskék hatékonyak a szálló por ellen, és a pollent is megkötik. Pályaudvarokon, repülőtereken, egyéb várakozó és megálló helyeken a nagy tömegben hosszan időző utasok sokszor szenvednek a melegben, s nem ritkák a rosszullétek sem. A kültéri hűtéstechnika erre a problémára is megoldást nyújt, hiszen bővíthetősége, és hatékonysága egyedülálló. Védelmet nyújt a repülő rovarok ellen, szagsemlegesítő, portaszító tulajdonságai a szabadtéri hűtés esetén is tapasztalhatóak.

Előnyök

  • Professzionális technológia, minőségi anyagok és alkatrészek
  • Kültéren is élvezhető, 5-15 Celsius fokos hőmérséklet csökkenés
  • Szagtalanít, leköti a port, a pollent, tisztítja a levegőt, jótékony hatással van az allergiás panaszokkal rendelkezőkre
  • Csökkenti a repülő rovarok (légy, szúnyog, darázs) jelenlétét
  • Környezetbarát, gazdaságos működés, egyszerű karbantartás

Gépeink, rendszereink bérelhetőek, legyen szó akár mobilklíma bérlésről, ventilátorbérlésről, vagy párásító bérlésről minden igényt kielégítünk!

A bérléssel kapcsolatos információkról bővebben a BÉRLÉS menüpont alatt olvashat.

Szolgáltatásaink címszavakban:

Borászatok, Borpincék, Csarnok párásítás, Csarnokhűtés, Evaporatív hűtés, Mobil Evaporatív hűtés, Mobil adiabatikus hűtés, Légcsatornázás, Textil alapú légcsatornázás, Faipari párásítás, Frissáru pultok frissentartása, Gyümölcsstand párásítás, Halpultok párásítása, Húspultok párásítása, Étterem, Kávézó, Cukrászda, Teraszhűtés, Mobil hűtés esküvőn, Hűtés rendezvényeken, Hűtőház párásítás, Gyárak hűtése, Csarnok hűtése, Szerelőműhely hűtése, Sportlétesítmény párásítása, Sportlétesítmény hűtése, Wellness hűtés, Strandok hűtése, Vidámpark hűtés, Állatkert hűtés, Szálloda Hűtés, Panzió hűtés, Üdülőcentrum hűtés, Állattenyésztési telepek hűtése, Lovardák hűtése, Sertés telepek hűtése, Baromfi telepek hűtése, Szarvasmarha telepek hűtések, Ipari hűtés, Ipari párásítás, Ipari üzemek párásítása, Istállóhűtés, Istállók hűtése, Klíma előhűtés, Rovarmentesítés, Ködhűtés, Kültéri hűtés bérbe adás, Kültéri hűtés, Kültéri klíma, Látványpárásítás, Léghűtés, Léghűtő berendezések, Légnedvesítés, Légnedvesítő rendszerek, Mobil hűtés bérlés, Mobil klíma bérlés, Mobil klíma, Nyomdaipari párásítás, Papíripari párásítás, Párahűtés a strandokon, Párahűtés, Párakapu, Párásítás betongyártásban, Párásítás, Páratartalom szabályozás, Por- és szagmegkötés, Pormegkötés hulladékfeldolgozóban, Rendezvény klimatizálás, Szabadtéri hűtés, Szagtalanítás, Párakapu megoldás, Teraszhűtés bérlés, Teraszhűtés, Teraszhűtő rendszer bérlés, Teraszklíma, Teraszpárásítás, Textilipari párásítás, Üvegházak párásítása, Fóliaházak párásítása, Kertészetek párásítása, Pálmaházak párásítása, Vízhűtés, Zöldségstand párásítás, Gyümölcsstand párásítás, Kiállítások hűtése - párásítása, ESD védelem, Fúvókák, Fúvóka a párahűtő rendszerben